A lapos barack egy igazi kuriózum az őszibarackok között, ami a formáját illeti, egészen rendkívüli. Az őszibarack őshazájában, Kínában már az őszibarack fajták sok változatát többek között a nektarin fajtákat és a lapos barackot is, ismerik és termesztik évezredek óta. A lapos barackok fogyasztása és népszerűsége egyaránt megnövekedett az utóbbi években, mely több tényezővel is magyarázható. Elsősorban a gyümölcs különleges alakja, másodsorban kiváló íze és nem utolsó sorban, hogy egyszerűbben fogyasztható, miután nem csöpög, nem csorog.

Lapos barack eredete

Ez a barack fajta Jáva szigetéről került Európába még a 19. század elején, majd onnan tovább Amerikába. Hazánkban is ebben az időben jelent meg, mely kínai lapos barack, japánbarack és pogácsabarack néven is ismertté vált. Eleinte a korabeli fajták hátrányos tulajdonságai miatt sehol nem vált jelentőssé a termesztése az európai őszibarack termesztő országokban. A 90-es évektől vált jelentőssé a termesztése, amikortól megjelentek az első nagy termőképességű, mutatós, kemény húsú fajták. 

Hazánkban a 2000-es évek elején ültették az első jelentős ültetvényeket Boldogkőváralja területén, először francia lapos őszibarack és nektarin fajtákkal. A hazai ültetvényekben lévő fajták erőteljesen fejlődnek, gyorsan termőre fordulnak. 

Lapos barack jellemzői

Az érési ideje július végétől augusztus elejéig van. Gyümölcse jellemzően középnagy-nagy méretű, átlagosan 100 g körüli tömegű, erősen lapított gömb, vagy ufo alakú. Felülete zöldes-fehér, a napos oldala pirosul fedett. Húsa fehér, a mag körül piros. Különleges íz világú, zamatos és édes, magvaváló fajta. Magvaváló. A gyümölcsök nagy mennyiségben tartalmaznak B és C vitamint, valamint káliumot, magnéziumot és pektint. Élettani hatásai is jelentősek, hiszen csökkenti a koleszterinszintet, segít megelőzni a szív és érrendszeri betegségeket, szépíti a bőrt. Valamint erősíti az immunrendszert, és segít a daganatos betegségek megelőzésében.

A lapos őszibarack sok egyéb néven is ismert: pogácsa, kínai, japán, fánk, UFO, Szaturnusz, paraguayo, pan-tao, hasas. Gyümölcsét csészealjhoz, vagy fánkhoz hasonlítják. A gyümölcs húsa halványan rózsaszínű, rendkívül édes ízű, lédús, olvadó.

Lapos fajta – remény barack

A fajtaleírások szerint a remény barack gyümölcsei erősen lapítottak, fehér húsúak, magvaválóak és elérhetik akár a 10 dkg-ot is. de roppant érzékeny fajta! Gyümölcse hajlamos a hasadásra, éréskor a monília fogékony. Az egyik legzamatosabb őszibarack fajta. Mivel igazi ritkaságnak számít, jóval drágább az egyéb őszibarack vagy nektarin fajta barackoknál. A kínai lapos őszibarack tulajdonságaival szinte egyező, édes és lapos gyümölcsöt termő őszibarack. Gyümölcse szintén fánk vagy csészealj formájú. Fehér húsa rendkívül édes ízű, lédús, olvadó. Friss fogyasztásra kiváló. Beérése után 20-25 napig tárolható. Alakja és rendkívül édes íze miatt egyre népszerűbb hazánkban is.

Lapos barackok felhasználása

Főleg azonnali friss fogyasztásra ajánlott. Elsősorban salátákba, de akár felhasználható levesekbe, süteményekbe, akár húsok mellé is. Az őszibarack egy rendkívül egészséges, vitamindús gyümölcs, mely rendszeres fogyasztásával számos betegség is megelőzhető. Fontos figyelembe venni azonban, hogy az őszibarack jótékony hatása a szervezetre elsősorban nyers állapotban érvényesül. 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Őszibarack

Vissza a kategória cikkeihez